2010. augusztus 23., hétfő

Táskamánia


A cipők mellett, a másik szenvedélyem a táskák.

Kiskoromban mániám volt a szalvéták, reklámszatyrok, és még sok kacat gyűjtögetése, hogy a sok közük párat megemlítsek, mostanra áttértem a cipő illetve a táska gyűjtögetésére is.

Rengeteg sok szép darabot lehet látni, és manapság már a tervezők is jobban szabadjára engedhetik fantáziájukat, ami a divatot illeti.

A mai világban divat terén szinte mindenhez minden illik, természetesen a jó ízlés határain belül.

Nekem mindig az egyedi, különleges darabok tetszenek mindenből, jobban szeretem, ha nem találkozok ugyanolyannal szembe az utcán, de ha mégis, nem esek kétségbe miatta, az is megesik néha.

Az egyedi különleges, és jó dolgoknak is, azért meg van a maguk borsos ára, de nem tiltja meg senki azt, hogy az ember ábrándozhasson róla.

Nos manapság szinte mindent hamisítanak, amihez olcsóbban is hozzájuthatunk, de nem biztos, hogy ezzel ugyan azt a minőséget kapjuk, sőt biztos, hogy nem.

De hát egy táska élete sem tart mindörökké, ahogyan semminek sem.

Egy külföldi oldalon szörfölgetve, arra lettem figyelmes, hogy ma már olyan helyek is léteznek, ahol, ezeket a méregdrága márkás cuccokat, ki is lehet bérelni. Mik nincsenek…

 

Sosem felejtem el, amikor nászúton voltunk Teneriffen, séta közben egy táskákkal teli, kipakolt árust ejtettünk utunkba.

Messziről rengeteg csodálatos márkás táskát lehetett látni, egyik szebb volt mind a másik.

Mondtam páromnak, hogy szeretnék egy táskát vásárolni magamnak, hogy egy szép emlékem legyen innen.

Ahogyan nézegettem, volt belőlük minden választék, többek között Louis Vuitton, Gucci, Dolce Gabbana, Chanel, és minden, amit ellehet képzelni.

Két különböző márkájú, egyik Chanel, másik Dolce Gabbana táskát tartottam a kezembe, páromnak mutatva, melyiket válasszam?

Nem tudtam a kettő között választani.

Erre az eladó odaugrott, és azt mondta nem probléma, mert, ha a márkákkal van csak problémám, ki tudja cserélni az egyik-másik márkának az emblémáját.

Erre én teljesen sokkot kaptam, és táskát sem vásároltam.

Gondoltam, hogy ezek nem eredeti táskák, mert nem egy utcai árus árulná, de ez már nagyon durva.

Természetesen nem a márkával volt a problémám, hanem azzal, hogy így árusíthatnak hamis termékeket, ráadásul elég borsos áron.

Most beújítottam egy jó kis táskával, nem márkás, de ahogy megláttam, egyből beleszerettem.

Hogy tetszik?





Választottam hozzá egy ugyanilyen pénztárcát is.
Most megosztok veletek még egy jó pár táskát, / amiket innen-onnan összegyűjtögettem Mashkulture, Vanity, Fendi, Hermes Birkin, Louis Vuitton, Paul Smith, Prada /, és amik nagyon lenyűgöztek engem. Remélem nektek is tetszeni fog, és együtt tudunk ábrándozni, hátha a Jézuska valamelyikkel meglep majd.





1 megjegyzés:

  1. Dolce Hello!
    Thank you, that you wrote to me!
    I saw your blog, love it, I wrote a letter to the e-mailedre, I hope you can and then read.Üdv: Isabella ..

    VálaszTörlés

Nagyon szépen köszönöm, hogy ellátogattál oldalamra.
Legyen egy fantasztikusan jó napod! :-) <3

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Tetszik - Megosztom

Megosztás