2012. május 6., vasárnap

Boldog Anyák Napját!!!

Sziasztok!!!


Reggel azzal kezdtem a napot, hogy hajnalban a kislányom átjött, befeküdt mellém az ágyba, kaptam egy nagy-nagy puszikát.
Utána a Férjecském hozott egy gyönyörű szép virágot, a három éves kislányommal együtt próbált felköszönteni, és elénekelni egy Anyák napi köszöntő dalt, ami kevésbé jött össze, ugyan is a kislányom, sajnos még nem ismerte a dal szövegét.

Viszont a köszöntő dal befejeztével csak rám nézett,
 a kezével az arcomat megsimogatva,
a szemembe nézve őszintén ezt mondta:

Anyuci, én Nagyon Szeretlek Téged!!!

Nekem ennél őszintébb, szívből jövő köszöntésnél,nem is kellett több, annyira meghatódtam, nem tudtam megszólalni!

Ez volt eddigi legcsodálatosabb Anyák napi köszöntésem.




A Facebookon nézelődve megakadtam Lakatos Márk egyik megosztott fényképén,és a hozzá tartozó rövid kis levélkén, amit egy Anyuka írt a lányának.
Ez is annyira lenyűgözött, hogy szerettem volna megosztani veletek  mindenképp .

"Kedves Lányom: ha majd egyszer öregnek látsz, légy türelmes kérlek, és mindenek előtt próbálj megérteni engem. Ha majd ugyanazt ismételgetem, ne torkollj le azzal, hogy „ezt már ezerszer elmondtad”, csak hallgass meg kérlek. Emlékezz majd, hogy kislány korodban hányszor meséltem Neked, estéről-estére ugyanazt a történetet, amíg elaludtál. Ha majd nem akarok megfürdeni, ne szégyeníts meg, ne veszekedj velem, hanem jusson eszedbe hányszor kergettelek különböző ígéretekkel az esti fürdőzés előtt. Ha azt látod majd, hogy tudatlanul állok az új dolgok előtt, hagyj időt tanulnom és ne mutasd, hogy reménytelen eset vagyok. Emlékezz rá Kedvesem, hogy mennyi mindenre tanítottalak meg kiskorodban: szépen enni, egyedül felöltözni és megfésülködni, felvenni a kesztyűt az Élet kihívásaival szemben. Ha nehezemre esik majd a járás, hagyd, hogy beléd kapaszkodjam, ahogy én segítettem Neked az első lépéseknél. Ha beszélgetés közben elejtem a szavak fonalát, ne követeld, hogy lehajoljak érte, csak hallgass meg. Amikor pedig eljönnek az utolsó napok, ne hagyj magamra azért, mert szomorúnak vagy tehetetlennek érzed majd magad. Segíts az út végére érni. Én pedig egy cinkos mosollyal megköszönöm Neked, hogy együtt töltöttük ezt az időt: az Élet ajándékát. Boldog Anyák Napját!!!!!!"

 Ezzel szeretnék 
Nagyon Boldog Anyák Napját
 kívánni minden Kedves Anyukának, Nagymamának, Dédinek...





xoxo

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Nagyon szépen köszönöm, hogy ellátogattál oldalamra.
Legyen egy fantasztikusan jó napod! :-) <3

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Tetszik - Megosztom

Megosztás